Ebben a fizikai kísérletben egy beleesett dugót
szedünk ki a borosüvegből. Különböző módszerekkel próbákozltunk.
Tudjuk, hogy a dugó anyaga parafa, tehát rugalmas. A dugó belefeszül a palack nyakába és egy picit összenyomódik. Itt a két egymással érintkező felületek között fellépő hatás a tapadási súrlódás, amely nagyon nagy. Ez az erő megakadályozza a testek egymáshoz képest történő elmozdulását. Ennek a tapadási súrlódási erőnek, viszont van egy maximális értéke, amelynél nagyobb erőt nem tud ellensúlyozni. Ebben az esetben, a nyomóerő áthaladta ezt a maximumot és a két felület egymáshoz képest elmozdult, tehát a parafa dugó beleesett az üvegbe. Ha lefelé fordítjuk az üveget, nem fog kiesni a dugó mivel ez az erő megakadályozza.
Először egy sima
madzaggal próbáltuk kihúzni a dugót, amely nem működött, mivel nem lehetett
vele rendesen rögzíteni és olyan nagy erőt kellett kifejteni, hogy a
madzag elszakadt vagy a dugó széttört.
A második és harmadik módszernél
két különféle kendő segítségével próbáltuk kihúzni a dugót az üvegből. Az első
sárgásfehér kendőnek az anyaga sokkal durvább volt, mint a másik selymes,
lila sálé. Azt tapasztaltuk, hogy az első kendővel, sokkal nehezebb volt kihúzni a
dugót és több erőt kellett kifejteni, mint a másikkal. Egy rugót is
erősítettünk a kendők végére, mely azt mutatta meg, hogy az első kendőnél
jobban megnyúlt a rugó, mint a másodiknál. Ráadásul a durvább anyagú kendőt két
kézzel húztuk. A kendők és az üveg közötti fellépő erő a csúszási súrlódás,
amely akadályozta az egymással érintkező testek egymáshoz viszonyított
mozgását. A csúszási súrlódási erő függ a nyomóerő, vagyis húzóerőtől és a
felületek minőségétől is. Az durvább kendőnél ez az erő nagyobb volt, mivel
ennek a kendőnek az anyaga nehezebben csúszott és több erőt fejtettünk ki,
mégis nehezebben lehetett kihúzni a dugót. A csúszási súrlódást még lehetett
volna csökkenteni, például ha bezsírozzuk az üveg száját. Ekkor a zsír kitölti
a felületek egyenetlenségeit és a két felület könnyebben elcsúszhat egymáson.
sikerült felrakniiii :D *-* <3
VálaszTörlésmár majdnem elsírtam magam már a végén:D
Törlésnekem már potyogtak a könnyeim...xD :D <3
TörlésMegszuletett az a lenyeg :D <3
VálaszTörlésigen :D <3
VálaszTörlésnem vagyunk normálisak szerintem...de a lényeg h kész van...és váááá de jó lett :3 <3
VálaszTörlés